Hív a Vasút, vár a MÁV!


Iskolánk 9. cg osztálya, valamint a vasúti  járművek szerelőjének és forgalmistának tanuló 13. évfolyamos tanulócsoportok együtt vehettek részt a MÁV nyílt napján 2017.szeptember 27-én a budapesti Vasúttörténeti Parkban. A rendezvény célja a munkaerőhiánnyal küzdő vállalat részéről az volt, hogy minél több fiatalban felkeltsék az érdeklődést a közlekedési ágazat iránt. A park területén régi mozdonyok és vasúti kocsik láthatóak, ezen kívül fordító, vasútmodell-kiállítás is vonzza az érdeklődőket. A kisvasút és a járgány használata még a nagyobbak számára is élvezetesnek bizonyult. Ha nem is lesz mindenkiből vasutas, azért remélhetőleg sok diákot megcsapott a mozdony füstje, és nem csak szó szerint.

Kutatók éjszakája 2017. szeptember 29.


Pénteken késő este 19:30 órától 22:30 percig iskolánk tanulói részt vettek a Kutatók Éjszakáján, amit a Kaposvári Egyetem szervezett. Több programon vettünk részt: Az őserdő kémiája, természetes világítás, különleges fények a környezetvédelem nevében, láthatatlan oxigén, láthatatlan írás, játék a színekkel. Új modern orvosképzési lehetőségeket is megismerhetek diákjaink, mint amilyen a kézzel fogható 3 dimenziós modellek készítése.

Perczel Mór rendészeti emlékverseny

Iskolánk tanulói a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság és a Tolna Megyei Katonai Toborzó Iroda által közösen szervezett a Perczel Mór rendészeti emlékversenyen vettek részt 2017.szeptember 27-én.
A versenyen 12 csapat vett részt. Ingafutás, kézigránátdobás, elméleti teszt, fegyveres váltófutás, felülés, fekvőtámasz, függeszkedés voltak a versenyszámok, ahol csapataink derekasan helyt álltak, bizonyítva, hogy jól felkészültek.

Szavazz az Apáczais levendulásra!



A Dombóvári Apáczai Alapítvány sikeresen bejutott a Tesco közösségi pályázatának második fordulójába.
Kérjük, aki teheti, támogassa szavazatával a levendulás kert építését!

Nyitott Labor 2017. szeptember 22.

Pénteken, szeptember 22-én, a Természettudományos Laboratóriumban több általános iskola diákjai, óvódások valamint szüleik látványos és szórakoztató kísérleteket végezhettek el, például: Égő kéz, elefántfogkrém, fekete kígyó, ammónia szökőkút, elektromos jelenségek generálása, ezeken kívül sztereo mikroszkópok és fény mikroszkópok használatát is igénybe vehették. A kísérletek elvégzésében iskolánk diákjai, tanárai és vendég tanárok segítettek.

Országos Elsősegélynyújtó Verseny döntőjében


Hétvégén rendezték meg Kaposváron az 46. Országos Elsősegélynyújtó Verseny döntőjét.

 
A rangos eseményen közel hatvan csapat bizonyította rátermettségét a rendkívül élethű baleseti helyszíneken. A csapatok három kategóriában versenyeztek, de többször tömeges kárhelyszínen eltérő korcsoportú csapatokkal közösen kellett ellátni a sérülteket. A kimerítő versenynap zárásaként színvonalas ünnepséget szerveztek a kaposváriak. Az esemény színfoltja volt a megyei tűzoltóság, rendőrség és mentős alakulatok közúti baleseti ellátást rekonstruáló bemutatója.

Kocsivizsgáló képzés indul

2017. szeptember 11-én 10.30-kor iskolánk dísztermében ünnepélyes keretek között indult a Rail Cargo Hungaria Zrt. és iskolánk együttműködésében szervezett kocsivizsgáló képzés. A hatósági vizsgával záruló oktatás az országban egyedülálló.

Önkéntesen a tiszta Magyarországért!

A TeSzedd! – Önkéntesen a tiszta Magyarországért akció ma hazánk legnagyobb önkéntes mozgalma. Idén immár hetedik alkalommal valósul meg. A szemétgyűjtési akció keretében szerte az országban „nagytakarítanak” a TeSzedd! önkéntesei.
Azért szervezik meg ezt a mozgalmat minden évben, hogy közösen megtisztítsák szűkebb-tágabb környezetünket. Bővebb információ: http://szelektalok.hu/teszedd/

Nyitott Labor - Meghívó

2017. szeptember 22-én 16:00-19:00 óráig szeretettel várunk minden érdeklődő általános és középiskolás diákot, szülőt, akik szeretnének egy játékos, interaktív programban részt venni, és érdeklődnek a természettudományok iránt. A látogatás időponthoz és regisztrációhoz kötött.  Jelentkezni lehet a novakj%acsjszki.hu, vagy novakjulianna54%gmail.com e-mail címen szeptember 21-ig. Regisztrálható időpontok: 16-17 óra, 17-18 óra, 18-19 óra.

Tanulj szakmát esti oktatás formájában!

A második szakma megszerzése is ingyenes, korhatár nincs.
 
2017. szeptember 12-én 16 órakor várjuk a beiratkozó érdeklődőket a következő szakmákra:
54 140 02 Pedagógiai- és családsegítő munkatárs (2 éves képzés)
54 523 03 Közlekedés automatikai műszerész (2 éves képzés)
54 481 12 Informatikai rendszerüzemeltető (2 éves képzés)

Tájékoztatás az OKJ-s szakmákra jelentkezőknek

A 2017/ 2018-as tanévben induló képzéseink

Nappali képzés  (kezdés szeptember 1-én  8 órakor)
54 841 11 Logisztikai és szállítmányozási  ügyintéző  2 év
54 344 01 Pénzügyi számviteli ügyintéző 1 év
54 525 13 Vasúti villamos jármű rendszereinek szerelője  2 év
54 140 02 Pedagógiai- és családsegítő munkatárs  2 év
54 481 12 Informatikai rendszergazda 1 év
54 841 05 Vasútforgalmi szolgálattevő 2 év
 
Esti képzés (Kezdés szeptember 12-én kedden 16 órakor)
54 140 02 Pedagógiai- és családsegítő munkatárs 2 év
54 523 03 Közlekedés automatikai műszerész 2 éves képzés
 
A jelentkezőinknek külön értesítést nem küldünk. A jelölt időpontokban várjuk a tanulókat. Személyes dokumentumaikat, érettségi bizonyítványukat hozzák magukkal.  

Tájékoztató

Ügyelet: minden szerdán 8-12 óráig

OKJ beiratkozás: 2017. július 26. 8-12 óráig

 Javítóvizsga időpontja: 2017. augusztus 30. szerda 8 órától

Tankönyvosztás időpontjai:
  • 2017. augusztus 28-án 9. évfolyam 8 órától 14 óráig
  • 2017. augusztus 29-én 10. évfolyam 8 órától 14 óráig
  • 2017. augusztus 30-án 11. évfolyam 8 órától 14 óráig
  • 2017. augusztus 31-én 12. évfolyam 8 órától 14 óráig
  • 2017. szeptember 1-én kollégisták 8 órától 14 óráig
(Az ingyen tankönyvek átvételéhez az érvényes igazolást be kell mutatni.)

Kollégiumba költözés: 2017. augusztus 31-én 14 órától

Tanévnyitó ünnepély: 2017. szeptember 1-jén 8 órakor

Első tanítási nap: 2017. szeptember 1.

Maradj diák! Tanulj szakmát ingyen!

2017. szeptemberétől várhatóan induló képzéseinkre tudunk még jelentkezőket fogadni:
  • Pedagógia és családsegítő munkatárs nappali vagy esti képzés 2 év
  • Közlekedésautomatikai műszerész esti képzés 2 év
  • Informatikai rendszergazda szakmai érettségire épülő 1 éves nappali képzés
  • Logisztikai és szállítmányozási ügyintéző 2 éves nappali képzés
  • Vasúti villamos jármű rendszerinek szerelője 2 éves nappali képzés
  • Vasútforgalmi szolgálattevő 2 éves nappali képzés
  • Pénzügyi és számviteli ügyintéző 1 éves szakmai érettségire épülő nappali képzés
Jelentkezésedet megteheted elektronikusan a weblapról letölthető jelentkezési lappal vagy személyesen szerdánként 8-12 óráig.
Érdeklődj a titkar@acsjszki.hu email címen vagy a 74/565-040 telefonon!

Nyári rövidhír

A Dombóvári Apáczai Alapítvány a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium "Kerékpárral 7 határon át" programsorozatában 380000 Ft támogatást kapott a Duna-Dráva túra megszervezéséhez.

A 3 napos kerékpártúrát 2018. április végére szervezzük a Kopácsi-rét Természetvédelmi Parkba és Eszék környékére.
 

Bajorországi gyakorlat

Nyári rövidhírek - Nemzetközi gyakorlat Deggendorfban


6 diákunk Kurdi tanár úr kíséretében és Takács Balázs jóvoltából szerencsésen megérkezett a Duna menti Deggendorf városába, ahol hétfőn megismerkedek a gyakorlóhelyekkel, a német mentorokkal és a tanulópárjukkal. Kedden a polgármesteri hivatalban tettek látogatást. Szerdán már megkezdődik a tényleges munka a tanműhelyben, a szakfőiskolán és egyéb vállalatoknál. A három hétig tartó munkáról, hétvégi programokról rendszeresen olvashattok weboldalunkon.

Programozási szakkör indul iskolánkban felsősöknek

Sikeresen pályázott és nyert Nagy Imre tanár úr, hogy egy ún. CoderDojo kialakítására kerüljön iskolánkban. A CoderDojo egy programozási szakkör, melynek lényege, hogy ingyenes látogatható mindenki számára és programozással kapcsolatos kérdésekkel foglalkozzanak. A cél, hogy játékos formában tanuljanak a résztvevők a programozásról.

Nyári rövidhírek - Bűnmegelőzési táborok a Balatonon

Balatonszárszón kezdték meg gyakorlatukat a rendészeti szakos tanulók. Strandokon, forgalmi csomópontokban, rendezvényeken találkozhattok velük a szolgálatban. Feladatuk elsősorban az információnyújtás, tájékoztatás, felvilágosítás.

Felhívás!

A Szekszárdi SZC Apáczai Csere János Szakgimnáziuma és Kollégiuma pótfelvételt hirdet a 2017/2018-as tanévben induló alábbi szakokra:
Közlekedési szak
Erre a tagozatra azokat a tanulókat várjuk, akik a közúti-, vízi-, kötöttpályás ill. légi közlekedés iránt érdeklődnek. Beiratkozáskor egészségügyi alkalmassági vizsgálatot szervezünk.
Közlekedésgépészeti szak
Gépészeti ismeretek után érdeklődő, gépészeti pálya felé orientálódó, gyakorlati érzékkel rendelkező fiúkat keresünk ebbe a szakmacsoportba.

Bezárt az első szakmai tábor!

Tíz lelkes fiatal ismerkedett a szakgimnázium képzéseivel, tanárokkal és az iskolával az elmúlt héten.  Mindenkinek nagyon tetszett a lövészet, a sok kirándulás, sport és játék.  Igyekeztünk szórakoztatva tanítani, hiszen alig pár napja, hogy bezárta kapuit az iskola.  Június 23-án pénteken új barátokkal és élményekkel gazdagodva búcsúztak egymástól,  és az iskolától  a táborozók. Jövőre is várunk Benneteket!  (képeket megtaláljátok itt)
admin at acsjszki.hu