1956 – középiskolások és egy kortanú szemével

Az 1956-os forradalom és szabadságharc 60. évfordulójáról október 21-én, a hagyományokhoz hűen iskolánk Dísztermében emlékeztünk meg.

A Soós Gyopár tanárnő által koreografált, rendkívül színvonalas műsorban a 11. E és 12. B osztályok tanulói – 12. D-s, ill. 12. E-s fiú narrátorok, valamint egy táncos pár kíséretében – látványos jelenetekkel elevenítették fel a budapesti egyetemistáktól kiinduló, hat évtizeddel ezelőtti kommunistaellenes felkelést.
 
A jubileumi rendezvény ünnepélyességét külön kiemelték meghívott vendégünk, dr. Soós Ferenc, a Miskolci Egyetem nyugalmazott adjunktusának beszámolói. „Feri bácsi” ugyanis akkoriban, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Természettudományi Karának hallgatójaként személyesen is átélte 1956 sorsfordító eseményeit, örömteli napjait, borzalmait. A kortanú megrázó visszaemlékezéseit, amelyek a diákok által eljátszott forradalmi pillanatok, szavalatok, zenei, ill. filmbejátszások közben, személyes beszélgetés keretében hangzottak el, a közönség visszafojtott lélegzettel hallgatta végig. A műsor lezárása előtt díszvendégünk 1956 mai fiatalságnak szóló üzenete kapcsán intézett a hallgatósághoz megható, egyúttal határozott, hazaszeretetre buzdító szavakat.
 
Kurdi Mihály
moderátor

admin at acsjszki.hu