Deggendorf, 2011.06.26-2011.07.15
I. heti beszámoló
Június 26-án, vasárnap hajnalban indultunk az iskola elől két autóval. Délben érkeztünk meg Mettenbe, ahol a lányok szállása van. Itt kiosztásra került a zsebpénz első részlete. Utána átjöttünk Deggendorfba, azonban a kollégium csak 5 órakor nyitott. Elmentünk megnézni a várost, megmutatták nekünk, hogy mit hol találunk, és merre kell majd a gyakorlóhelyekre munkába menni. Második nap, azaz hétfőn délelőtt 10 órakor fogadtak minket partner intézményünkben (Aloys-Fischer-Schule), ahol először Doris Luttner igazgatónő ejtett pár szót az iskoláról. Utána Klaus Fleder úr, az igazgatóhelyettes körbevezetett minket, megmutatta az iskolát, az informatika termet, és a korábban pékségként működő helyiségeket, amit mára vadonatúj tantermekké alakítottak át. Még hétfő délután ketten közülünk megismerkedtek a gyakorlóhelyükkel és a társaikkal, kikkel később dolgozni fognak. Estefelé a testvériskola diákjaival találkoztunk, akik korábban Magyarországon is voltak. Elmentünk velük a központba, ahol leültünk egy vendéglőbe, és jól elbeszélgettünk.. Kedden 11 órakor a városházán fogadtak minket. Az alpolgármester kiselőadást tartott a város történetéről, bemutatta Deggendorfot szavakban. Ezután mindenki megismerkedett a gyakorlóhelyével, és a társaival. A csoport nagy részének ugyanis kedden délután volt időpontja a munkahelyeken, melynek során mindenki szívélyes fogadtatásban részesült. A szerdai napon aztán megkezdődött az igazi munka! Ez a gyakorlóhelyek főbb tevékenységének, az egyes osztályok-részlegek alaposabb megismerésén kívül általában irodai feladatokból állt: akták rendezése, fénymásolás, faxolás, borítékolás, alkalmazottak, ill. ügyfelek adatainak számítógépes feldolgozása, stb. Csütörtök volt mindannyiunk számára a második munkanap, amikor is a szokásos faxolás, fénymásolás, akták rendezése és papírmunka volt a jellemző. Pénteken rövidebb volt a munkaidő, mert mindannyian 12-13 óráig dolgoztunk. A testvériskolában 15 órára grillpartit szerveztek, ahol az igazgatónőn és az igazgatóhelyettesen kívül több tanár, ill. a gyakorlótársak közül voltak többen jelen. Szombaton Passauba kirándultunk. Nagyon szép hely, először bejártuk az óvárost, majd meglátogattuk Gizella bajor hercegnő, államalapító Szent István királyunk feleségének sírját a Niedernburg-kolostorban. Itt a hagyományokhoz hűen piros-fehér-zöld szalaggal díszített virágcsokrot helyeztünk el, a szalagon iskolánk nevével és látogatásunk időpontjával. Ezen kívül megnéztük még a Dunát, és a 3 folyó (Duna, Inn, Ilz) találkozását. Később kaptunk kis szabadidőt, amikor is körül tudtunk még nézni a városban. Vasárnap mindenki az első hét fáradalmait pihente ki.
Kiss László (1. PÜSZ), Gábor Szabolcs, Magyarosi Gergely (13. AN)







