Irány a Karate Világbajnokság

Somogyi Ákos 11.E osztályos tanuló kiváló karate OB szereplését követően beválasztották a magyar karate válogatottba. A Bulgáriában megrendezendő Világbajnoksági szerepléséhez sok sikert kívánunk!


Karate Országos Bajnokság bravúrokkal
 
A Tradícionális Shotokán Karate Szövetség 2016. szeptember 24-án Szolnokon rendezte meg Országos Bajnokságát, melyen a Paksi SE színeiben induló dombóvári fiatalok ismét kiválóan szerepeltek.
Szabó Csaba tanítványai 14 arany- 7 ezüst és 7 bronzérmet szereztek egyéniben, míg a csapat formagyakorlat versenyszámokban 2 első, 2 második és egy harmadik helyezéssel gazdagították gyűjteményüket.
Külön öröm volt számunkra, hogy a verseny legeredményesebb fiú sportolójának járó serleget –a múlt évhez hasonlóan-, ismét Tóth Dominik kapta, aki 3 aranyérmével a mezőny legjobbja tudott lenni. További fantasztikus teljesítményt produkált még Somogyi Ákos is, aki sokak számára meglepő módon -17 évesen- a felnőtt mezőnyben bajnoki címet tudott nyerni küzdelemben.
Az esemény jelentősége, hogy az októberi Karate Világbajnokságra Bulgáriába utazó keret, döntően az itteni eredmények alapján kerül véglegesítésre, így minden reményünk megvan arra, hogy ismét lesznek a magyar válogatottnak dombóvári tagjai is.
 
Részletes eredmények:
Somogyi Ákos       Felnőtt „A” 3. formagyakorlat 1. küzdelem
Kolman Zsolt                     Felnőtt „A” 2. küzdelem
Rátkai Csongor            14-15 éves „A” 4. formagyakorlat 4. küzdelem
Tóth Dominik               10-11 éves „A” 1. formagyakorlat 1. küzdelem
Pintér Péter                      7-9 éves „C” 1. formagyakorlat 1. küzdelem
Gulyás Félix                     7-9 éves „B” 1. formagyakorlat
Lakatos Lukács           10-11 éves „B” 1. formagyakorlat 1. küzdelem
Garamvári Márk          10-11 éves „B” 2. formagyakorlat 4. küzdelem
Hegyi Áron                  10-11 éves „B” 3. küzdelem
Szabó Zalán                 12-13 éves „B” 3. formagyakorlat 1. küzdelem
Kovacsik Gergő          12-13 éves „B” 3. küzdelem
Vercz Krisztián            14-15 éves „B” 1. formagyakorlat 3. küzdelem
Futó Dániel                  14-15 éves „B” 2. formagyakorlat 2. küzdelem
Fábián Bence               14-15 éves „B” 4. formagyakorlat 1. küzdelem
Szabó Dorottya           10-11 éves „B” 1. formagyakorlat 2. küzdelem
Kovács Adriána           10-11 éves „B” 2. formagyakorlat 1. küzdelem
Lengyel Dorka 14-15 éves „B” 2. formagyakorlat 1. küzdelem
Szabó Klára                14-15 éves „B” 3. formagyakorlat 3. küzdelem
 
Csapat formagyakorlat:
Tóth Dominik/Lakatos Lukács/Kovács Adriána           12-14 éves „B” 1. hely
Futó Dániel/Garamvári Márk/Hegyi Áron                    12-14 éves „B” 2. hely
Fábián Bence/Szabó Zalán/Kovacsik Geregő  12-14 éves „B” 3. hely
 
Lengyel Dorka/Szabó Dorottya/Szabó Klára   15-16 éves „B” 1. hely
Somogyi Ákos/Vercz Krisztián/Rátkai Csongor                  felnőtt „A” 2. hely
 
 
 
 
Dombóvár, 2016. szeptember 25.
 
 
Üdvözlettel:
Szabó Csaba sk.
Dombóvári Karatesuli
Elnök


 
admin at acsjszki.hu