Káspári János Emléktorna, Gyönk

2014. március 7-én kollégiumunk labdarúgói az immáron 10 éve megrendezésre kerülő Káspári János Emléktornán vettek részt Gyönkön. Az eseménynek otthont adó helyi Tolnai Lajos Gimnázium tornatermében összesen 10 focicsapat jelent meg, így a sorsoláskor egy 4 és két 3-3 csapatból álló csoport alakult.
Sajnos mi a négyes csoportba kerültünk, s a nyitómeccs is nekünk jutott, éppen a házigazda gyönkiek ellen. Sebtiben összeállva, kulcsemberek nélkül kellett felvennünk a reménytelennek tűnő küzdelmet. A saját iskolatársaiktól feltüzelt helybéliektől elszenvedett vereség után így újra fel kellett állnunk. Az eredmény nem is maradt el: a tamási Béri Balogh Ádám Gimnázium csapata elleni mérkőzést hallatlan lelkesedéssel játszva, 1-0 arányú győzelemmel zártuk. Ezt követően elkeseredett csatában 0-0-ás döntetlent értünk el a tamásiakat 8-1-re helybenhagyó, s a torna egyik esélyesének tartott bonyhádi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium kollégistáival szemben. A csoportkörből sajnos nem jutottunk tovább, de így is jó érzéssel térhettünk haza. A csapat tagjai: Horváth Gábor Bence (9. C), Staub Erik Dominik (9. D), Farkas Attila Richárd (10. C), Kalányos István (10. C), Bocsor Ákos (10. D), Kuti Dániel (10. D), Orsós Gábor (11. C), Lutz Norbert (12. C).
 
Kurdi Mihály, kísérő tanár  
admin at acsjszki.hu