Rendőrlányok akcióban!

2015. július 15 – 23. között iskolánk 8 belügyi-rendészeti szakos hölgy tanulója – a megelőző heti fiú turnus után - első ízben vehetett részt a Somogy Megyei Rendőr Főkapitányság által szervezett nyári bűnmegelőzési gyakorlaton, Balatonlellén.

Az érkezés napján, a lellei Napfény strand mellett található szállás elfoglalása, valamint a Bűnmegelőzési Centrum vezetője, dr. Jávorszkiné dr. Molnár Magdolna rendőr alezredes által tartott általános tájékoztató után megebédeltünk az étkezést biztosító „Ádám” büfében, majd kis fürdés, szieszta, s máris kezdődhetett a bevetés! A rendőrlányok a kötelező szakmai gyakorlaton eltöltött 8 nap alatt igen hasznos tevékenységeket végeztek: a Napfény – ill. a kicsit távolabbi szabad strandon járőröztek, miközben az őrizetlenül hagyott értékekre, nyitott ablakú gépkocsikra hívták fel a nyaralók figyelmét, elveszett kisgyerekeket találtak meg, a strand bejáratánál, ill. a parkoló autókra, üdülőövezet postaládáiba helyeztek lehetséges bűncselekményekre felhívó szórólapokat. Egyúttal persze igyekeztek kiszűrni a gyanús személyeket, megtalálni a körözött járműveket is. Csütörtökön a helyi televízió készített riportot a lányok munkájáról, péntek délután pedig egy kis kirándulásra is lehetőség nyílt a Vízrendészet motorcsónakjával. Vasárnap este néhányan – a hétvégi tömeg okozta fáradalmakat kipihenve – vitorlázáson vettek részt a „magyar tengeren”. A lányok szolgálati ideje a következőképpen alakult: a minden nap 10 órakor tartott eligazítást követően délig munka, 12:00 és 14:00 óra között ebédszünet, majd 14:00 és 18:00 óra között ismét szolgálat. A másnapi erőgyűjtést az esti szabad programok, pl. fürdés, Vidámpark, séta a központban, stb. szolgálták. A gyakorlat megvalósításában a legnehezebb körülményt a szinte elviselhetetlen, afrikai eredetű hőség jelentette, de a lányok így is sikeresen helytálltak! A kedvező tapasztalatok alapján máris többen jelezték: jövőre feltétlenül szeretnék gyakorlatukat újra itt tölteni!
A csapat tagjai:
10. E osztályból: Czéh Kamilla, Csonka Liliána, Forgács Kornélia, Gyuricza Vivien, Kovács Barbara, Reisch Kitti
11. E osztályból: Plesz Szilvia, Szabó Nikolett
Kurdi Mihály, kísérő tanár
 

admin at acsjszki.hu