Tanévnyitó ünnepély 2012

„ Azért vagy itt, hogy mindent láss
   Hogy értsd a szót, olvasd az írást.
   Azért vagy itt, hogy mindent megtanulj,
   Hogy az égbe szállj, nehogy a porba hullj!”

Ákos dalszövegének gondolataival köszöntötte Balogh Andrea Vivien 12.AN osztályos tanuló diáktársait 2012. szeptember 2-án az Apáczai Csere János Szakközépiskola tanévnyitó ünnepélyén.

A késő nyári meleg napsugarai még a szünidő pillanataira emlékeztették az udvaron ünneplőben felsorakozó tanulókat, de az elhangzó beszédek már az előttük álló tanév feladataira irányították a figyelmüket.
Gaál János igazgató úr külön tisztelettel köszöntötte a 9. évfolyam diákjait, akik ebben a tanévben kezdik meg középiskolai tanulmányaikat. Velük együtt közel 900 tanuló indul neki a 2012/2013-as tanévnek az egységes iskola különböző tagozatain és képzési formái keretében.
 
admin at acsjszki.hu